2013. március 26., kedd

Martonvásár, az MTA Agrártudományi Kutató Központjának természetvédelmi területe, SzG3


Sajnos az arborétum részről nem sok leírást találtam, az Egyetem honlapján is csak a kutató intézettel foglalkoztak. Annyit ki lehetett deríteni, hogy ez Brunszvik birtok volt eredetileg, majd a Dreherekhez került. Maga a terület egy mocsár volt, ebből alakítottak ki egy szó szerinti mintagazdaságot és ekkor már elkezdődtek a növénynemesítési munkák is. Valószínűleg ezért is került ide a kutató intézet is. Ez egyrészt valószínűleg jó lehet, másrészről viszont nem biztos, mivel maga a kastély nagyon szép, de nem arra használják, amire szerintem kellene (vagy a csehek), hanem iroda az egész. Csak az egyik szárnyában van egy kis Beethoven múzeum. A Mester gyakori vendég volt itt, e miatt is tartanak a szigeten a nyári időszakokban hangversenyeket (maga a Beethoven szobor és a szabadtéri színpad területe nagyon el van hanyagolva, ezért is nem fényképeztem le). A terület inkább fagyűjtemény mint botanikus kert, de szerencsére a tavat két csatornán keresztül is meg lehet táplálni, az legalább nem mocsarasodott el, mint több arborétumban ez tapasztalható. Egyszer meg lehet nézni, ha valaki erre jár, de szerintem nem ez a legszebb magyar arborétum. Sokat rontanak még a beleépített kutató és ellátó épületek is (lásd.: a Fitotron).

Most (2021) ismét elmentem, nagyon jó időt fogtam ki. Jelenleg a park nagyon szépen karban van tartva, viszont a korábbiakhoz képest már változott a park megközelítése. A bejárat mellöl elbontották a régi bejáratot és az előkertet teljesen körbe kerítették. A parkba csak az Élményközponton keresztül lehet bejutni (belépő díj), ez viszont nem igazán van jól kitáblázva. Tehát ahogy bementünk a parkba, azonnal balra kell fordulni és ott találunk egy épületet. E mögött balra kanyarodva találjuk az Élményközpontot. Ott kell fizetni és áthaladva az épületen be lehet menni a parkba. A mostani képeket a Fotóalbumon keresztül lehet megnézni.

 Martonvásár - az információs tábla
  Martonvásár - a kastély
  Martonvásár - a kastély
  Martonvásár - a tó
  Martonvásár - az egyik vizes árok
  Martonvásár - a szigetre menő híd
  Martonvásár - a fitotron
  Martonvásár - Brunszvik Teréz szobra
 Martonvásár - a park

Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!
Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése