2017. április 16., vasárnap

Nagybörzsöny, SzG3


Nagybörzsönyben a kisvasúton kívül még néhány látnivaló azért még látható. Ahogy beérünk a községbe, rögtön jobbra látható a Szent István templom. Maga a templom nagyon régi, a XIII. században épült, tiszta román stílusban, ami szerencsére a többszöri felújítás ellenére is megmaradt. Az eredeti vakolatlan kőfala is nagyon szép és jellegzetes. Pedig már korábban annyira is megsüllyedt, hogy be kellett zárni. Szerencsére a felújítás jól sikerült, a vízelvezetést is megoldották. Némi belépti díj ellenében tekinthető meg.
Másik látnivaló a Tájház (Bányagazda háza). Ez egy XVII. századi épület, ahol a helyi bányászat, bortermelés és kézművesség történetét lehet megtekinteni.
A faluban korábban négy vízi malom is működött, ebből egy maradt meg, ez az Antal-malom. A malom belső része helyre van állítva, valamint egy kis malomipari kiállítás is van benne.

Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!
Vissza a főoldalra (katalógus)
Ez itt egy hirdetés: professzionális angol és német nyelv oktatás Budapesten!
Klíma- és villanyszerelés Budapesten és környékén

a Szent István templom
a Szent István templom
a Szent István templom
a Szent István templom
a Szent István templom
Tájház
Tájház
Tájház
Tájház
Tájház
Antal malom
Antal malom
Antal malom
Antal malom
Antal malom

Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!
Vissza a főoldalra (katalógus)
Ez itt egy hirdetés: professzionális angol és német nyelv oktatás Budapesten!
Klíma- és villanyszerelés Budapesten és környékén

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése