2018. április 7., szombat

Szolnok, SzG3


Szolnok nem igazán turisztikai célpont (legalább is szerintem, bár amióta átadták a RepTár-at, ugrásszerűen megnőtt a népszerűsége, erről majd később). Ide elsősorban azért jöttem, hogy megnézzem a Rózsakertet, mivel a feleségem kedvenc virága, de azért fölöslegesen nem akartam vele ide jönni. Most kivételesen vonattal érkeztem (mivel örök bérletem van mindenhová, így ingyen volt). Ennek csak az a hátránya, hogy a vasútállomástól át kellett gyalogolnom a városon a Rózsa kertig, ami azért nekem nem túl nagy hátrány, mivel akár egész nap is elgyalogolgatok. A Rózsakert előtt lekanyarodtam jobbra a Tiszavirág híd irányába. Szép híd (csak gyalogos és kerékpáros forgalomra), csak egy kicsit túl flancos (és gondolom drága), ahhoz, hogy a strandhoz, meg a ligetes részhez át lehessen gyalogolni. Aki komolyan veszi a strandolást, egyébként is elég sok cuccot visz magával, ahhoz meg a kocsi a jobb megoldás. De ez legyen más problémája. Itt található a templomok zöme is (katolikus, evangélikus, református), valamint a "szokás szerint" már nem zsinagóga zsinagóga, ami jelenleg múzeumként működik. Innen a Tisza parton elsétáltam a Rózsa kertig. Pont jó időben jöttem, a rózsák teljes pompájukban virágoztak (az persze kérdéses, hogy ha a kertet kb. fél óra alatt elég gondosan meg lehet nézni, csak ezért érdemes-e ide ellátogatni. De gondolom, a repülő múzeummal (RepTár) összekötve már igen). Ez után vissza kanyarodtam a vasútállomás felé és egy jó ebéd után hazautaztam. A város egyébként tele van szökőkutakkal, melyek közül elég sok a klasszikus szocreál stílusú.
Az általános véleményem, hogy talán nem első osztályú túracélpont, rózsavirágzás idején azért azért egy bő fél napot megéri erre jönni.

Vissza a főoldalra (katalógus)

beszámoló Fotóalbuma ITT található!

a város térképe
a Városháza

- a Tisza és a Tiszavirág híd:






a Zagyva folyó
a Zagyva torkolata
Templomok:

   - az Evangélikus templom:




   - a Szentháromság templom:







   - a Magyarok Nagyasszony vártemplom:


   - a Református templom:






   - a volt Zsinagóga (jelenleg múzeum):








a Rozárium:











egyéb parkok, szökőkútak:


















Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése